


Bemutatkozom
Eredeti végzettségem gyógyszerész. A gyógyszerészkar elvégzése után nem sokkal Németországban megismerkedtem a holisztikus szemléletű gyógyászattal és egészség-tudománnyal, amely teljesen átalakította felfogásomat a betegségekről és kezelésükről. Az ebben a szellemben működő, Dr. Bruker német orvos által alapított Bruker-Intézetben, elvégeztem az egészség tanácsadó képzést.
Az intézet az egészség megőrzésére és ehhez kapcsolódóan a táplálkozástudományra helyezi a hangsúlyt, de foglalkozik a környezeti hatások egészségünkre gyakorolt hatásaival, biogazdálkodással, és építésbiológiával is.
Mivel a táplálkozásunknak van a legjelentősebb hatása civilizációs betegségeink kialakulására, erősíteni szerettem volna ezt a vonalat, és elvégeztem a Pécsi Tudományegyetem Táplálkozás-tudományi mesterképzését.
2012-ben Piliscsabán megnyitottam főzőiskolámat. Ezt megelőzően már csaknem 10 éven át tanítottam főzni: vagy otthon a konyhánkban, ami négy gyerek mellett komoly kihívást jelentett, vagy Pesten béreltem konyhát, amely szintén komoly kihívás volt, mivel annak idején még egyetlen főzőiskola sem létezett egész Budapesten. Az egyetlen bérelhető konyha a Fővárosi Gázművek bemutató konyhája volt, amelyet az 1900-as évek elején építettek abból a célból, hogy megtanítsák a háziasszonyokat gázzal főzni.
A főzőiskolámban a teljes értékű konyha sokszínűségét tanítom gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A főzőiskoláról bátran mondhatom, hogy nemzetközi, mert a résztvevők Európa minden részéről érkeznek, angolul és németül is tartok workshopokat.
A huszonöt éve alatt számos projektben vettem részt, dolgoztam együtt szállodákkal többek között a Margitszigeti Grandhotellel, éttermekkel, közétkeztetőkkel, önkormányzatokkal, cégekkel és kórházakkal, tanítok a Pécsi egyetemen. Évekig tudományos újságíróként dolgoztam, rádióműsort szerkesztettem, valamint megszámlálhatatlan műsorban adtam riportot a táplálkozás és megelőzés témakörében.
2001-ben férjemmel megalapítottuk a kétezeregy kiadót, amely célja a szélesebb értelemben vett egészséggel kapcsolatos könyvek és egyéb kiadványok kiadása volt. Könyveink közé tartoznak a Leves hazudik, Cukorblues, Summerhill, Az elveszett boldogság nyomában, egyetlen mesekönyvünk a Szia Baba, két Ökonaptár, és a szakácskönyvem: Egyszerűen finom, A teljes értékű konyha.
Pillanatnyilag a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának doktori iskolájában témám a Restless Legs Syndrom, vagy nyugtalan láb szindróma diétás kezelése. Az RLS ugyanis, sok más kórhoz hasonlóan, nagyon jól reagál a táplálkozásra. Ez a projektem még folyamatban van, és nagyon biztatóak az eredményeim.
Szeretettel várlak a tanfolyamokon és a tanácsadáson, az előadásaimon, és más programjaimon. Ha az éttermedet, a vállalati büfédet, a dolgozóid életmódját vagy a városod közétkeztetését szeretnéd megreformálni, jó helyen jársz.